A csapos szokás szerint a hajnali órákban indult haza, amikor az utcákon még sötétség ült. Nagyjából fél út környékén járt, amikor a következő háztömb mögül hirtelen előtte termett egy kapucnis alak. Jobb kezében egy pillangókést szorongatott.

– Azonnal add ide a pénztárcád!
– Nincs nálam a pénztárcám. Kérlek, menj tovább.
– Ne hazudj! Nem fogom többször elmondani! Pakold ki a zsebeidet, mielőtt hasba szúrlak.
– Hát nem érted? Esküszöm, hogy nincs nálam. Nem gondoltál még arra, hogy megnézd a bal zsebed?

A kapucnis óvatosan, a szemkontaktust fenntartva megtapogatta a bal zsebét. Valami volt benne, de nem emlékezett, hogy mit tett bele. Óriási meglepetésére egy kopott bőr bukszát húzott onnan elő.

– Ez meg mi a halál?! Hogy csináltad?
– Ne kérdezősködj, mert elvágom a torkod. Add ide a pénztárcám.

A kapucnis úgy gondolta, itt az idő valamit alkotni a késsel, ha mást nem is, legalább megsürgetni a folyamatot. Furcsa érzése volt, ezért hirtelen a jobb kezére pillantott. Üres volt. Tekintetét értetlenül rántotta vissza a kiszemelt áldozat-jelöltre, aki közben játékosan hadonászni kezdett a pillangókéssel. A kapucnis egy rémült nyögést követően a járdához vágta a pénztárcát, majd elrohant a legközelebbi sötét mellékutca irányába.