Egy nap a Föld szelleme azt mondta: „Na, akkor eddig, és ne tovább”, majd a farzsebéből elő húzott egy maréknyi természeti katasztrófát és pár nap leforgása alatt eltüntette az emberiséget a bolygó felszínéről – kivéve két férfit, akik valamilyen módon megúszták.

Imre és János ismerték egymást az ítéletnap előtti időkből; történetesen munkatársak voltak, egy csapatban dolgoztak egy irodában (hogy min dolgoztak, az teljesen mindegy, már úgy sem létezik).

A „katasztrófa” bekövetkezése után két nappal találták meg egymást, mind a ketten egy nagy, félig összedőlt bevásárlóközpontban kerestek élelmet és nem utolsó sorban valami italt, amivel elviselhetőbbé tehetik a hátralévő napokat. Megörültek annak, hogy nem maradtak egyedül és úgy döntöttek, hogy együtt tartanak.

Aznap este mind a ketten közelről nézték meg a pohár fenekét. Kezdetben jó volt a hangulat, de ahogy az alkohol hatni kezdett, megjelent a levegőben egy bizonyos feszültség is, melynek oka egy régebbi munkahelyi dolog, méghozzá a kettejük közt lévő fizetésbeli különbség.

Bár már nem létezik sem a klasszikus értelemben vett „munka”, sem a „munkabér”, ezt a konfliktust nem tudták feloldani. Az apokaliptikus körülmények és az ital hatására levetkőzték gátlásaikat. Ezt a bérfeszültséget már nem bírták már tovább. Elborultak, reggel már csak egyikőjük kelt fel.