Péternek rengeteg ruhadarabja van, viszont érdemes tudni róla, hogy híresen gyűlöli a kimosott ruhákat összehajtogatni és elpakolni. Már egy jó ideje teljesen le is szokott róla, akad neki jobb elfoglaltsága is annál. Amikor lejár a mosás, valahogy még képes erőt venni magán és kit tudja teregetni őket, viszont a már megszáradt ruhákat semmiképp sem hajlandó elpakolni a szekrénybe, inkább ledobja őket a legközelebbi szabad helyre. Péter ezen tulajdonságából kifolyólag a kis kétszobás lakásban napról napra nagyobb a káosz és egyre kevesebb az üres hely. 

A mindennapi munkába járás is egyre nagyobb kihívást jelent, ugyanis minden reggel meg kell találnia a kijárat felé vezető utat a ruhakupacokból épült labirintusban, ráadásul ez az útvesztő folyamatosan formálódik és alakul. Lehet, hogy az ösvény, ami ma bevált, holnap reggel már nem lesz ott és új útvonalat kell keresnie, emiatt minden nap jóval hamarabb is fel kell kelnie, ha szeretne időben beérni a munkahelyére.

A mai napon viszont a rendetlenség elért egy olyan szintet, hogy Péter egyszerűen képtelen volt kijutni a lakásból, bármelyik útvonalon is próbálkozott. Húsz perc bolyongást követően eszébe jutott egy nagy okosság. Valahol azt hallotta, hogy egy labirintusból úgy lehet a legegyszerűbben kijutni, ha az ember minden elágazásnál jobbra fordul. Itt volt a lehetőség kipróbálni ezt az elméletet.

Jobb kanyart jobb kanyar követett, majd egy váratlan, de kellemes meglepetés érte: szembe találta magát a biciklijével, amit már legalább egy hete keresett, pedig meg mert volna esküdni rá, hogy valahol a konyha környékén parkolta le legutóbb. Na sebaj, most már legalább tudja, hogy hol kell keresnie. Tovább ment, majd jó pár kupac ruhával arrébb ismét egy meglepő “dologba” botlott: Tibi volt az, akit két napja hívott át egy sörre, majd mint kiderült, a kifelé vezető úton eltévedt. Pedig közel járt már a kijárathoz, ha egy kicsit tovább próbálkozik, valószínűleg kijutott volna. Együtt mentek tovább és egy perc sem telt belé, már kint is voltak a bejárati ajtó előtt.

– Peti, azért néha rendet rakhatnál, ez így nagyon nincs rendben.
– Tudom-tudom, már egy ideje mindenkitől ezt hallgatom. Na induljunk, mert elkésünk – mondta, majd a zsebébe nyúlt a lakáskulcsért, hogy bezárja az ajtót, de a kulcs nem volt ott. Valahol bent maradt.