Ferenc már egy ideje nem érezte teljesen jól magát, magánéletét illetően épp egy nehéz időszak közepén járt; tulajdonképpen egész élete egy hosszú, nehéz időszak. Egy borongós szombat reggelen úgy döntött, hogy terápiás jelleggel elmegy horgászni a kiskörei Tiszára, az erőmű alatti részre, ahol gyermekként sok időt töltött. Itt legalább egyedül lehet egy kicsit a gondolataival. Miután előkaparta a legalább 10 éve porosodó horgászfelszerelését a pincéből, autóba ült és útnak indult.

Oda érve kipakolt, bedobta a horgászbotját, majd a  nagyot sóhajtott és a székébe süppedt. Már talán három óra is eltelt, mire jelentkezett az első jelölt, aki a kapásjelzőt őrült módjára rázni kezdte a damil másik végéről.

Hősünk a gondolatai alól előugorva megragadta a botot, nagyot akasztott vele, majd elkezdte kitekerni. Úgy tűnt, hogy valami horogra akadt, ellenállást érzett. Szépen lassan tekerte kifelé, nehogy le akadjon a zsákmány. Ahogy közeledett a part felé, emberünkben különös érzések ébredtek. A hal mozgása kifejezetten furcsa, nem halhoz illő mozgás volt – talán csak egy uszadékfa akadt rá? Tovább tekerte kifelé, egyre közelebb ért. Már majdnem kint a feje a vízből, vajon mi lehet ez? 

Amint megpillantotta, hogy mi akadt horogra, elállt a lélegzete. Hirtelen szeme elé tárult tönkrement házassága, nemrég elvesztett kutyája, húsz éves autója, amivel a múlt héten bele koccant valakibe figyelmetlenségből, a múltkori veszekedése a főnökével, valamint az a nap is, amikor a lánya végleg megszakította vele a kapcsolatot. Azóta egyáltalán nem beszéltek. Próbálta húzni kifelé, de az ellenállás egyre erősebb és erősebb lett – erősebb, mint ő, elkezdte a folyó felé húzni. Amikor már nem tudta tovább tartani, megpróbálta elengedni a horgászbotot, de képtelen volt.

A vízben kötött ki. Teljesen alá merült.