Kint a réten:
– Gyerünk, most te vagy a hunyó!
– Na jó, akkor kezdem! Egy, kettő, három… Száz!

Akkor láttam utoljára a testvérem. A mai napig él bennem ugyanaz az érzés, mint amit akkor éreztem: a tudat, hogy bármelyik pillanatban előbújhat valahonnan, sáros és fűfoltos ruhában, miközben nevetve azt mondja, hogy csak egy vicc volt az egész. Pedig már tíz éve várom, hogy abbahagyja a viccelődést.